European Bears & Big Men’s Convergence, EBMC élménybeszámoló

Nemzetközi macitalálkozó Budapesten? Volt már ilyen. Az EBMC 1990 óta minden évben megrendezi Európában a nemzetközi buliját, minden évben más és más európai városban. 2001 novemberében  (14. és 19. között) Budapesten jártak a Federation of European Big Men’s Club tagjai, melyről akkor a Mások magazin is írt, illetve a gay.hu az alábbi „élménybeszámolóval” adott hírt.

Sokan várták a november közepén megrendezett nemzetközi macitalálkozót, ennek ellenére csak négyen ha voltunk helyiek. Talán nem a mi pénztárcánkhoz mért belépő árak lehettek a felelősek. Mindennek ellenére, aki jelen volt, jól érezhette magát.

November 15-én a Király fürdőbe látogattak a macik, nem kis feltűnést keltve a helyi fürdőzők között, akik nem tudták mire vélni hogy miért nem maradt víz a medencében. Ennek ellenére mindenki jól szórakozott. Az esti bulin még nem vettem részt kártyám hiánya miatt, ugyanis lekéstem a regisztrációt, amit másnap pótoltam.

Itt ért az első meglepetés, ugyanis a regisztrációs pultnál közölték, hogy nincsen magyar tolmács, így mobilon kértem segítséget, majd átnyújtottam a szervezőnek. Pár perc után egy piros belépő boldog tulajdonosa lettem, majd elláttak infókkal hogy a 15.000 forintos kártyával mely bulikon vehetek részt. Igaz az aznap esti megnyitóra nem volt érvényes mégis bejutottam, ugyanis csúszott a buli. Később nyitott a Tisztelet Bár, ahol korlátlan italfogyasztás mellett lehetett beszélgetni, ismerkedni. Hozzáteszem, hogy mindenki legnagyobb örömére akkor nyitott a Tisztelet Bár, mikor a megnyitó party még tartott, és mivel ott fizetős bár volt, így mindenki átment italért, majd vissza, amit a szállodások igen nem jó szemmel néztek, de nem tudtak mit csinálni.

Az esti Duna Bálon minden résztvevő jelen volt. Kitűnő hangulatban zajlott a traveszti show, miközben Mr. Chubby és Mr. Chaser verseny is zajlott. A 2001-es Mr. Chubby egy angol maci lett, míg a Mr. Chaser díjat egy német fiatalember nyerte. Mindezeket követte a hajnalig tartó disco, ahol két DJ. szolgáltatta a zenét. Mivel itt is fizetős volt a bár, mindenki számolt vissza a Tisztelet Bár nyitásáig, ahol kora reggelig iszogattak akik bírták.

November 18-án délután gyorsan nyitott a vásár, még gyorsabban zárt ami nem csoda, hiszen mindenki izgatottan várta az esti busz első indulását a Gellért fürdő éjszakai bulijára. Hivatalosan ide sem lett volna érvényes a belépőm, de nem hagyhattam ki. A fürdő teljes egésze ki volt bérelve, így a hangulat fergeteges volt mindaddig, míg a beígért gulyásleves helyett, árulni kezdték az 500,- Ft-os szendvicseket. Ennek az lett a következménye, hogy közel négy órai fürdőzés után elkezdtek  szállingózni az emberkék vissza a Hotelba. Az eredetileg hat órásra tervezett fürdőzés nem tudom hogy zárult, mindenesetre 3-4 óra után mi teli busszal tértünk vissza. 

Az utolsó napon, már csak az esti party volt érdekes, ahol hajnalig búcsúzkodtak a friss, és régi barátok. A szervezők megköszönték részvételem a találkozón. Nagyon kellemes, ám néha szomorú hangulatban telt el az éjjel.

Végeredményként: az apróbb szervezési hibáktól eltekintve, nagyon kellemesen telt a találkozó. Sok érdekes ember, új barátságok, és jó programok jellemezték az EBMC 2001 összejövetelét. Köszönet az Inter Continental Hotel dolgozóinak, akik rendkívül toleráns módon kezelték a találkozót.

Azt csiripelik a madarak, hogy hamarosan Budapest újra nemzetközi macitalálkozónak ad majd otthont!

WOOFdate

Társkereső meleg maciknak és kedvelőiknek

Böngéssz több ezer meleg magyar maci és medvebocs között. Események, bulik és új barátok várnak téged Magyarország legnagyobb meleg macis társkeresőjén. Csatlakozz hozzánk a woofdate.hu oldalon!

Legyél az első aki hozzászól

Vélemény, hozzászólás?