Ben Cohen a homofóbia ellen

Ben Cohen 32 éves angol rögbi játékos május 19-től az USA-ban folytatja “Ben Cohen Acceptance Tour 2011” elnevezésű körútját a homofóbia és a megfélemlítés ellen. Ben Cohen rendkívül népszerű a meleg macik körében – nem véletlenül kezdte mostani körútját angliai macis klubokban -, ám ő maga nem meleg. Házas, két kislány (4 éves ikrek) édesapja, és a Sale Sharks nevű rögbi klub játékosa. Képzett helikoptervezető, hobbija az agyaggalamb-lövészet és a motorozás.

2009-ben szerepelt az Attitude című híres melegújság címlapján, tavaly részt vett az angol egészségügyi melegszervezet, a GMFA sportnapján. Valamint ő volt az első profi sportoló, aki támogatta az „It’s Gets Better” fiatal melegeket segítő kampányt.

Idén április 8-án pedig „Sörözz Bennel” címmel kezdte meg turnéját: angliai és észak-amerikai városokban személyesen áll ki a homofóbia és a megfélemlítés ellen.

Ben Cohen majdnem siket, 33 százalékos halláskárosodással született. Noha hivatalosan soha nem akadályozták profi pályafutásában, számos nehézséggel kellett megküzdenie. Ahogy a Compete magazin véli: a siketség hasonlít a melegséghez. A siketség ugyanúgy nem önálló döntés, választás kérdése, mint a melegség. A siket emberek közössége, hasonlóan a meleg közösségekhez gyakran láthatatlan a többségi társadalom részére. Nem lehet azonnal felismerni, csak amikor valaki valamilyen cselekedettel „előbújik”.

„Teljes szívemből támogatom a homofóbia elleni kiállást, és belső kényszert érzek, hogy tegyek valamit. Itt az idő, hogy kiálljunk azoknak a fiatal embereknek a jogaiért és támogatásáért, akiket sérelem ért. Sportolóként tudom, hogy nem elég, ha csak a testünk erős. Szükségünk van erős személyiségre és a hangunkra, hogy támogassuk azokat, akiknek szükségük van rá, és megérdemlik. Minden embernek ezen a bolygón joga van az önazonossághoz, a szeretethez és a boldogsághoz. Arra kérek mindenkit, hogy álljon ki velem együtt, és hozzunk változást. Állj ki az egyenlőségért, állj ki a megfélemlítés ellen!”

WOOFdate

Társkereső meleg maciknak és kedvelőiknek

Böngéssz több ezer meleg magyar maci és medvebocs között. Események, bulik és új barátok várnak téged Magyarország legnagyobb meleg macis társkeresőjén. Csatlakozz hozzánk a woofdate.hu oldalon!

4 hozzászólás

  1. LonelyGuy
    2011-05-20
    Válasz

    Kár, hogy nem terem ilyen szép és emberi pasi minden bokorban….

  2. warren_81
    2011-05-18
    Válasz

    Több ilyen ember kéne

  3. LonelyGuy
    2011-05-18
    Válasz

    Imádom a pasit! Nagyon megfogott! 🙂 Nagyon emberi pasi. 🙂

  4. nemkamust_40ig
    2011-05-17
    Válasz

    Nagyon ledöbbentem az irás igazságán, én is hallássérült meleg vagyok és teljesen átérzem amit ö, a hideg futkosott a hátamon amikor elolvastam a cikket….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük