Tom of Finland

2011-ben a Finnországban található Turku (az ország ötödik legnagyobb városa) vette át Európa kulturális fővárosának járó címet. De mégis hogy jön ez ide? Tehetnénk fel a kérdést jogosan.

E városban született 1920-ban Touko Laaksonen, a ma „Tom of Finland” néven ismert művész. Az ő nevéhez kapcsolódnak a 70-es évektől kezdődően népszerűvé váló homoerotikus rajzok.

Rajzait a Finn hadsereg katonái ihlették, igazi hírnévre azonban 1956-ban tett szert, amikor is egy amerikai – melegek által közkedvelt – testépítő magazin (Physique Pictorial) címlapján jelent meg adoniszi favágót ábrázoló rajza. Touko Laaksonen ekkor kapta a Tom of Finland művésznevet.

A sikert követően Tom az Egyesült Államok beli Kaliforniába költözött, és ekkortól kizárólag erotikus rajzaiból élt. Munkái közül néhányat a New York-i Modern Művészetek Múzeuma is őriz, ám hazájában nehezen fogadták el tehetségét. Ez nem is csoda, hisz 1971-ig Finnországban a homoszexualitás bűncselekménynek számított, a teljes jogegyenlőségig pedig 2002-ig kellett várni, de az ottani Pride fesztivált a mai napig számos incidens kísér.

Suvi Innilä a Turku 2011 művészeti vezetője eleinte kételkedett Tom of Finland művészetében, illetve abban hogy ez bele fér e az úgynevezett „mainstream” irányvonalba, de az eredeti rajzok megtekintése után ez nem vált kérdéssé, véleménye szerint Tom of Finland művészete az egyik legjelentősebb a régióban.

Tom of Finland rajzai művésziek vagy inkább pornográfak?

Durk Dehner a Tom of Finland alapítvány alapítója szerint mindkettő, hiszen alig van olyan művész a világban, akinek művei egyszerre láthatóak kiállítótermekben, és felnőtt boltokban egyszerre.

Tom of Finland rajza elsőként mutatták be, hogy lehet egy meleg férfi egyszerre magabiztos, büszke és férfias, de műveiben mindvégig megjelent a skandináv életvitel, a szaunák világa és a természet. De rajzaival olyan közismert és népszerű embereket inspirált mint Jean Paul Gaultier vagy Freddie Mercury.

Touko Laaksonen művészetének utolsó időszakában rajzai mind sötétebbek lettek, az AIDS megjelenésével pedig úgy érezte, alkotásaival számos fiatalt hajszolt a „bűnbe”, a felelőtlenségbe. Ezekre a képekre jellemző, hogy szereplői óvszert viselnek.

Touko Laaksosen (1920-1991) vagyis „Tom of Finland” immár 20 éve nincs közöttünk, ám művei ma is nagy hatással vannak ránk. 2011-ben a Finn Turku városa is tiszteleg nagysága előtt, Európai kulturális fővárosaként.

WOOFdate

Társkereső meleg maciknak és kedvelőiknek

Böngéssz több ezer meleg magyar maci és medvebocs között. Események, bulik és új barátok várnak téged Magyarország legnagyobb meleg macis társkeresőjén. Csatlakozz hozzánk a woofdate.hu oldalon!

Legyél az első aki hozzászól

Vélemény, hozzászólás?