BEAR Magazine

BEAR Magazine – a mai napig legnagyobb példányszámú (40.000) macis életmód magazin. A maci újság ötlete 1984-ben San Franciscóban fogalmazódott meg, akkor még csak fénymásolt formában férfi poszterek képeiben. Az első hivatalos szám 1987-ben jelent meg Richard Bulger és Chris Nelson (1960-2006) kiadásában, akik mint pár szerkesztették a kiadványt.

Sokak szerint Richard Bulger-től származik a szőrös és szakállas férfiakra használt bear, azaz maci elnevezés a meleg társadalom férfiasságot kedvelő, és férfias megjelenését büszkén vállaló rétegének azonosítására.

A családias, amatőr hangulatú főleg macis férfiak fényképekből álló magazin 1991-ben a Brush Creek Media fennhatósága alá került. 1994-ben pedig a Brush Creek Media és a BEAR Magazin közösen, saját készítésű – a közönség körében is népszerű – macis videókat forgalmazott.

A XXI. századot azonban már veszteséggel kezdte a médiacsoport, 2002-ben egy, a gazdasági tevékenységüket vizsgáló eljárás után meg is szűnt, így a BEAR Magazin a #64. szám után már nem jelent meg. A megszűnést nagy botrány kísérte macis körökben, ki nem fizetett modelleket, hirdetőket és kiadókat hagytak hátra, valamint a magazin előfizetői is hiába futottak a pénzük után.

A macis magazin ismételt életre keltésére 2006-ban került sor, ám a rendezetlen védjegy és egyéb jogi viták miatt a soron következő #65. lapszám csak 2008-ban kerülhetett az újságárusokhoz, ismét a korábbi kiadó, a Bear Omnimedia LLC. gondozásában. Ekkor kapta a BEAR Magazin a nem hivatalos Original BEAR Magazin nevet.

A Bear Omnimedia sikeresen megszerezte a korábbi BEAR Magazin képeinek és videóinak szerzői jogait – melyekért sokan harcba szálltak a Brush Creek Mediával kapcsolatos követeléseik során -, de ígéretükkel ellentétben ehhez a tekintélyes archívumhoz a mai napig sem engednek hozzáférést, weboldaluk lényegében csak az aktuális szám reklámozásából áll. (Korábban a www.bearmagazine.com egy pornópldal volt a Brush Creek Media részeként, ezért az új magazin a www.bear-magazine.com címen indult újra.)

Aki szívesen lapozgatna korabeli macis újságokat, sajnos a legendás BEAR Magazin 2008 előtt megjelent számait mellőznie kell, a Bear Omnimedia internetes shopjában csak az újabb lapszámok rendelhetőek meg (nyomtatott formában). Online felületen még a legrégebbi példányok sem hozzáférhetőek, de ígéretük szerint márciusban már lesz olyan szám a frissebbek közül, mely féláron elérhetővé válik online, digitális verzióban.

WOOFdate

Társkereső meleg maciknak és kedvelőiknek

Böngéssz több ezer meleg magyar maci és medvebocs között. Események, bulik és új barátok várnak téged Magyarország legnagyobb meleg macis társkeresőjén. Csatlakozz hozzánk a woofdate.hu oldalon!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?