Cubby84

Új Tömegnövelő/Gainer sorozatunkban olyan férfiakat mutatunk be, akik nyunyiból macik vagy dagi pasik szeretnének lenni.

De kik is azok a Gainerek?

A gainer-ek azok a férfiak, akik szándékosan hizlalják magukat. Gyakran csak nagy feszes pocakot szeretnének maguknak, de előfordul hogy a kövér emberek életmódja vonzó számukra. A gainer persze nem csak a hízlalást jelentheti, vannak akik a pocakjuk mellett az izmaikat is növelik! Céljuk inkább a nagyobb test, nem pedig a kövérség elérése – woofdate.hu

Cubby84

Az üzleti elemzőként dolgozó Dusty Fuller, becenevén “Cubby vagy
Cubby84” igazi tömegnövelő. Legutóbbi posztjában megosztott két képet, az egyik öt évvel ezelőtt – 77 kg, míg a másik néhány hete készült – 125 kg – plusz közel 50 kilóval a testén. 

Dusty egy Nebraskai (USA) kis városkából 21 évesen költözött Phoenixbe. Kisvárosi életét 2012-ben változtatta meg a testépítés, ekkor kezdett el komolyabban is foglalkozni teste átformálásával.

Sajnos az edgyzések nem hozták meg a kívánt eredményt. Mindig is irigykedve nézte a nagy medvéket, ezért 2015-ben új célt tűzött ki. Izmos maci akart lenni, minél nagyobb “maci”.

A súlygyarapodás nem volt könnyű. Sokan azt gondolják súlyt felszedni könnyebb mint lefogyni. Ám ez nem volt igaz. Dusty ma napi 4-5000 kalóriát próbál elfogyasztani.

Mindeközben 2016-ban házasságot között barátjával Stevvel, akivel 2013-ban ismerkedtek meg.

Az átalakulás egészségügyi kockázata

A túlsúly súlyosan káros hatással lehet az egészségünkre. Dusty egészségesnek mondja magát. Koleszterin szintje rendben, rendszeresen jár szűrővisgálatokra, de kissebb vérnyomásprobémái már adódtak.

Térdproblámákra is panaszkodik – de elmondása szerint ez genetikai eredetű, hasonló gondjai vannak vékony családtagjainak is. Ám siet hozzátenni, hogy ha bármilyen egészségügyi következménye lenne jelentős súlygyarapodásának akkor azonnal lefogyna. Különös figyelmet fordít egészségére.

Óvatosan figyelemmel kísértem az egészségemet, úgyhogy tudatában vagyok mindennek, ami felmerülhet.

Tisztában van a cukorbetegség kockázatával. A súly növekedése, különösen hastályékon, növelheti a II. Típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Az egészség fontosabb, mint a súly és a méret.

Jobb macinak lenni?

Maciként jobban érzi magát a bőrében – általában. Helyzettől függ. Egy macis eseményen népszerű, ám egy “normális” bulin már kevésbé érzi magát kényelmesen.

Tervek

Néhány családtagja ugyan aggodalommal figyeli a testi változásait, mondták neki hogy vékonyabban jobban nézet ki, de többnyire nem kommentálták a változást.

Talán pár felszínes barátot elveszített, de amúgy barátaitól semmilyen negatív megjegyzés sem érkezett.

A továbbiakban Dusty még 10-15 kilóval szeretne gyarapodni, talán inkább izomban. Aztán megtartani azt, mert nagyon boldog és elégedett a jelenlegi testalkatával.

WOOFdate

WOOFSKN | Maci Viselet

Medve ruházat, macis cuccok! Egyedi, máshol nem kapható macis pólók, trikók, pulóverek, uszónadrágok és sapkák. Divatos kiegészítők maciktól maciknak kizárólag a woofskn.com oldalon.

Legyél az első aki hozzászól

Vélemény, hozzászólás?