Site Loader

Csomagok, iratok, repülőjegy rendben. Indulhatunk. Augusztus 1, reggel fél 9, végre megérkeztünk Barcelonába! Kellemesen meleg, kissé párás levegő fogadott és természetesen szikrázó napsütés. A reptérről a metróhoz vitt az utunk ami egyenesen a belvárosba és egyben a szállodánk közelébe „repített”. Kissé furcsa volt a menetrend, de egy magyar (!) lány megnyugtatott, az indulás ideje erősen eltérhet attól ami ki van írva. Sebaj, a lényeg, hogy itt vagyunk!

A Sunotel Junior-t választottuk egy hetes ideiglenes otthonunknak, tökéletes döntés volt, a személyzet kedves, segítőkész volt, a szoba pedig tiszta és szép. Miután kicsomagoltunk elindultunk a tengerpartra. A szálloda 4 km-re volt a parttól, – körülbelül egy óra, gyalog – úgyhogy volt időnk kis városnézésre is.

Az első dolog ami feltűnt, az a város tisztasága és a rengeteg motoros. Igen, itt az emberek jelentős része – kortól és nemtől függetlenül – motorral közlekedik, még a kutyákat is így szállítják, kosárban. Laza. Többnyire mindenhol rendkívül nagy a tér, sehol nem érzi magát bezárva az ember, kivétel ez alól a La Rambla, az idegenforgalom legkedveltebb sétálóutcája, itt mindent árulnak amit csak el lehet képzelni, borzasztó nagy a tömeg és sajnos sok a zsebtolvaj. Természetesen mindig kézen fogva sétáltunk, nekem elsőre furcsa volt, de később megszoktam, hogy nem számítunk „látványosságnak”, mert itt ez a természetes, olyannyira, hogy ne lepődjön meg senki ha egy étterembe invitálják romantikus vacsorára, velünk is ez történt. Nagyon jól esett és már akkor tudtuk, kevés lesz az egy hét…

Ha már tenger akkor, a Sant Sebastian beach mellett tettük le a voksunkat, mivel a part ezen része „kevésbé” ismert a turisták körében, tehát garantált, hogy itt nem fogjuk egymást taposni, írhatnám azt is, hogy ide jár a legtöbb meleg, de tulajdonképpen teljesen mindegy, mert az egy hét alatt rájöttünk, ebben a városban nincs különbség hetero és homoszexuális emberek/helyek között. Első alkalommal a Montjuich-hegyről egy a libegőhöz hasonlító közlekedési eszközzel közelítettük meg, – természetesen nem csak így lehet – nem vagyok tériszonyos, de a magasság egy kicsit sokkolt. A tenger egyébként hirtelen mélyül és eléggé kavicsos, de gyönyörű! A strandon ismét meggyőződhettünk a helyiek lazaságáról, ugyanis annak ellenére, hogy a Sant Sebastian nem nudista strand elég sok meztelen embert láttunk és mondanom sem kell megbotránkozásnak helye sem volt. Nem egy öltönyös úriemberrel találkoztunk a parton, aki miután végzett a munkával lejött a tengerhez, ledobta az összes ruháját és úszott egyet, igen valahogy így kell egy napot befejezni.

Utazásunk nem véletlenül erre az időszakra esett, ugyanis ilyenkor kerül megrendezésre a Circuit Festival, ami az egyik legnagyobb nemzetközi meleg fesztivál, természetesen rengeteg zenével, jó pasikkal a város különböző szórakozó helyein és nem utolsó sorban az Illa Fantasia víziparkban. Mi ez utóbbira látogattunk el, a „vegyes” napra, ahol a leszbikusoktól kezdve a nyunyókon át a medvékig mindenki ott volt. Klasszikus maciból sajnos keveset láttunk, mindenki enged a trendnek, nagyjából így tudnám leírni: 300 casting, testszőrtelenítés előtt. Azért nem panaszkodom, nagyon jól éreztük magunkat!

Ha már Barcelona, akkor Carrer de Casanova. Talán az egyik legmelegebb utca, bárokkal (Bacon Bear Bar), klubokkal, éttermekkel és boltokkal. Ha valaki vásárolni is szeretne, akkor itt igazán menő cuccokkal lehet a szekrénye gazdagabb! Apropó éttermek, mindenkinek egy jó tanács, ha éhes vagy akkor olyan helyet válassz, ahol rengetegen vannak, mert biztosan nem éri csalódás, sem a hasad, sem a pénztárcád.

A szórakozáson kívül, volt egy nevezetesség amit mindenképpen meg szerettünk volna nézni, a Sagrada Familia vagyis a Szent Család templom. Első alkalommal este sétáltunk arra és bevallom én beleborzongtam, látni kell azt, ahogy a templom tornyainál vörös az ég. Félelmetes. A templomon egyébként a mai napig munkálatok folynak, miután elkészül a világ legnagyobb bazilikája lesz.

Nagyjából így telt el ez az egy hét ami számunkra egy álom volt, persze rengeteg dolgot kihagytam, de legközelebb pótolom,  mert ide még visszatérünk!

Mancsával bevéste GayBears

Zoli, a gaybears.hu alapító szerkesztője.

Egy hozzászólás van a “Barcelona – a meleg paradicsom” támában

  1. Valóban meleg paradicsom ha izmos vagy és fiatal (fõleg ha a fiatalokat szereted mint én is). Különben csak a szauna marad ahol sok fiatal srác van ugyan de fizetni kell a kellemes idõtöltésért 25-100 eurót

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Meleg Társkereső

WOOFdate

WOOFGUY | Bearwear

WOOFGUY