Árpád Miklós

Öngyilkos lett Árpád Miklós (eredeti nevén Kozma Péter), a legismertebb magyar származású meleg felnőttfilmes. A New York-ban dolgozó, 45 éves sztár holttestére lakásában találtak rá hétfő reggel.

A YouTube Gwissues csatornájára feltöltött videóban Howard Bragman beszélt a New York-i íróval, Randal Lynch-csel, aki úgy tudja hogy Kozma vasárnap este követett el öngyilkosságot a saját lakásában. Elmondása szerint Árpád Miklós nem csak pornós munkájáról, de arról is ismert volt, hogy rengeteget jótékonykodott, de többek között videóklipben is szerepelt. Lynch szerint Kozma nem volt kifejezetten boldog, de nem is mutatta ki soha az érzéseit úgy, hogy mások látták volna, hogy problémái voltak. Ahogy mondta, nagyon “kelet-európai lelkületű” volt. Kozma Magyarországon korábban kémikusként dolgozott.

Egy név nélkül nyilatkozó magyar melegpornós így kommentálta a hírt a Velvetnek: “Sajnos át tudom élni. Azt hiszem, hogy ez az egész a bizonyítási kényszernek tudható be, illetve annak, hogy elhasználják az embert, majd el is felejtik”.

Meleg magazinokban és filmekben 1995 óta szerepelt, több film címszereplője volt, köztük számos Titan, Colt, All Worlds, Hot House és a legendás Butch Bear videóiban. Utóbbi studió 2007-es macis naptárának borítóján is Miklós (vagyis Péter) mosolygott a rajongókra.

WOOFdate

Társkereső meleg maciknak és kedvelőiknek

Böngéssz több ezer meleg magyar maci és medvebocs között. Események, bulik és új barátok várnak téged Magyarország legnagyobb meleg macis társkeresőjén. Csatlakozz hozzánk a woofdate.hu oldalon!

22 hozzászólás

  1. Sziasztok!!!!
    Én most olvasom a hírt 🙁
    Számomra döbbenet , hogy egy 10/10 pasi egyszerűen véget vet az életének. Nagyon sajnálom a dolgot …… Nagyon sok filmjét láttam . Nyugodj békében :'(

  2. Ez döbbenetes… azért, mert valóban a közismert és munkájukban sikeres emberek sokszor olyannyira magányosak, másrészt pedig a másság egyik szomorú velejárója az önelfogadás hiánya, az üresség érzése. ki tudja miért döntött így??? ezt is magával vitte a sírba! mindenesetre az emléke sok meleg férfi szívében ott él majd, mert elfelejteni Őt nem lehet!!! remélem lelke örök megnyugvást talál! Isten Veled!

  3. A csucs az relativ. 45 eves volt egyedul New Yorkban. Baratok nelkul. Feladta a szuletesnapjan. Ez van. Sajnos. Milyen ember lehetett? Maganyos. Bar nekem is kedvencem volt.

  4. Egyet értek Veletek. Kár, hogy így hagyott itt minket.
    Sok filmjét láttam, NAGY KEDVENCEM VOLT, ÉS AZ IS MARAD. Remélem, ,,odaát” MEGTALÁLJA A BOLDOGSÁGOT!!!
    NYUGODJON BÉKÉBEN!

  5. Sájnos mindenki csak találgat!! Igazán ö legalább a csúcson hagyta abba.Csak lehet ,hogy egyedül volt, és rájött hogy lehet az ember egyedül 100 ember közt is! És az A baj hogy Rövid az élet!!! Isten nyugosztolja!

  6. A hírnév, a szép test, a sármos arc, hogy egy csettintésére 10 pasi ugrott volna neki, lehet nem a legfontosabb dolgok, de ezek mind nem adtak neki annyi boldogságot, hogy az életet válassza…
    Szóval srácok, akik ezekben keresitek a boldogságot, lehet másfelé is el kellene kezdeni kutakodni.

    Nyugodjon békében!

  7. Oszinte reszvetem. Sokszor csodaltam mindig maradektalanul ferfias, szemrevalo, nagyszeru partner-szereto egyeniseget…nagy-nagy hiany marad Utana.

    Alberto Lucas
    actor

  8. hy! Emberek ti olvassátok is amit írtok? Nagyon sajnálom hogy ezt tette DE biztos meglehetett az oka! Vannak dolgok amiket csak az érthet meg aki szintén benne van! Nem tudhatjátok hogy mi zajlott le benne és mi volt az a nyomos ok amiért ezt tette. Mindenesetre nagy bátorságra vall. Nem Vagyok Semmiféle agyturkász. Egy átlagon aluli emberke vagyok…

  9. köszönöm mindenki hozzá-szólását nekem ez is segít-akkor is ha nincs valóság alapja…mert az az ember ,,így,, tudja tudni véli… beszéljünk róla nekem segít feloldani…azt amit nagyon nehéz elfogadni… igaz azért is nehéz nekem mert mostanában szintén sok barátom – távozott-

  10. Nem vagyok annyira biztos abban, hogy a csúcson volt, amikor meghalt.
    Csúcson akkor lehetett, amikor a TITAN-nál és a többi nagyobb stúdióban játszott (Kb. 2009-ig). Onnantól kezdve csak kisebb webes sorozatokban játszott, és talán egy-két nagyobb filmben, de nem a nagyon közismert stúdióknál. Talán inkább lefele szállt már a karrierje rég, már rég csak egy visszatérő arc volt a pornóvilágban. Csak mi ezt magyarok nem vesszük észre, mert nekünk ő sztár volt.
    Szerintem azért adta fel, mert nem volt már mozgástere… egyik stúdióról a másikra járni, kuncsorogni egy-két epizódszerepért, közben New Yorkban escortkodni… meg ki tudja, mlyen ma a filmforgatásokon a hangulat – lehet, hogy sorozatos megalázásokban volt része. De ezek csak tippek, az igazságot magával vitte a sírba…
    Születésnapjá n? Szeptember 11-én született, milyen születésnapján???

  11. Sziasztok!!!!
    Én most olvasom a hírt 🙁
    Számomra döbbenet , hogy egy 10/10 pasi egyszerűen véget vet az életének. Nagyon sajnálom a dolgot …… Nagyon sok filmjét láttam . Nyugodj békében :'(

Vélemény, hozzászólás?